Fórumok

A nonprofit menedzsment témájú képzések, előadások és egyéb tanulási események mellett a Hubban teret biztosítunk saját és partnereink által szervezett fórumoknak is. A fórumok meghatározott témájú szakmai események, eseménysorozatok meghívás alapú részvétellel. A fórumok témái a zsidó közösség számára releváns problémák, kihívások vagy feladatok mentén kerülnek megfogalmazásra és közös kibontásra. A fórumsorozatok célja, hogy a zsidó közösség különböző szereplői: közösségi vezetők, intézményi és szervezeti vezetők, a hivatalos intézményrendszer képviselői, aktivisták és szakértők kerüljenek egy asztal köré és közöttük induljon közös gondolkodás, párbeszéd az adott témáról, mely akár közös cselekvést is eredményezhet.

 

Fórumsorozatok


Zsidó fiatalok jövőképe
 a közösségről
Fiatalokkal foglalkozó közösségi szervezetek és programok részvételével 2015-ben indított fórum. A fórum célja, egy olyan platform létrehozása, mely fiatal zsidó közösségi vezetőket és aktivistákat kapcsol össze, teremt számukra lehetőséget rendszeresen találkozni és párbeszédet folytatni a közösség aktuális ügyeiről és jövőjéről. A fórumalkalmakról, valamint a fórumok témáiról a fórum saját weboldalán olvashatsz részletesebben. Tovább


LMBTQ befogadás
2016-ban a Bálint Ház és a Mozaik Hub kezdeményezésében indított fórum, melynek célja párbeszédet és változást kezdeményezni zsidó közösségi vezetőkkel, a közösség tagjaival és tapasztalt LMBTQI aktivistákkal az LMBTQI emberek, csoportok zsidó közösségen belüli elfogadásáért és befogadásáért. A fórumalkalmakról, kapcsolódó eseményekről és a fórum keretében elkészült oktatási anyagról részletesen a fórum saját weboldalán olvashatsz Tovább


Társadalmi felelősségvállalás a zsidó közösségben
Az első fórumeseményre 2016-ban került sor a Mozaik Hubban. A fórumon összesen 13-an vettek részt, közösségi vezetők, szakértők és aktivisták mellett, a Mazsihisz, az EMIH, a Haver Alapítvány, a Marom Egyesület, a Bálint Ház, valamint az OR-ZSE képviselői. A fórum első számú célja, hogy párbeszéd platformot teremtsen a szociális területen aktív zsidó közösségi intézmények, szervezetek és kezdeményezések képviselői számára. A fórumtalálkozók hosszú távú célja, hogy segítse a közös gondolkodást, elősegítse az együttműködéseket és növelje a szociális területen végzett tevékenységek hatását. Tovább


Közösségi újságírás

Közösségi médiaorgánumok képviselőivel, főszerkesztőkkel, újságírókkal, blogerekkel és médiaszakértőkkel folytatott fórumbeszélgetés a közösségi újságírásról, a média és a kommunikáció szerepéről a közösségen belül és azon kívül. A fórum fókusza a közösség bevonódásának, részvételének, hangjának kérdése a közösségben működő médiafelületeken.

 

Saját szervezésű eseményeinken kívül, megosztva a Mozaik Hub rendelkezésre álló infrastruktúráját és kapacitását, szeretnénk teret adni egyéb fórumoknak is. Ha szívesen szerveznél tematikus szakmai fórumot, eseményt vagy eseménysorozatot, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot.