Hogyan mutatnád be magadat?
Nem könnyű kérdés. Rengeteg címkével illettek már az adott korszakomtól függően. Voltam már sportoló, fotós, riksás, műsorvezető, animátor, önkéntes, oktató, szociológus stb. Ezek különböző mértékben, de mind fontos elemei a fejlődésemnek (változásomnak?), több címke jelenleg is érvényes. Ha gyerekekkel beszélgetünk az identitásunk elemeiről, én valahogy úgy szoktam definiálni magam mint egy magyar zsidó ateista fiatal, aki szereti a kihívásokat (ezért is tervezek itthon maradni…) nehezen viseli az igazságtalanságot, fontos neki a közösség, az aktivizmus, a kreativitás, a humor és lételeme, hogy emberek közt legyen. Egyébként elég skizofrén jellem vagyok, általában a küszöbön állok, jelentsen ez bármit, ezért is nehéz a válasz.
Mit jelent számodra a zsidó identitás, és milyen szerepet játszik az életedben a zsidó közösségben való részvétel?
Annak ellenére, hogy 4. osztálytól a Lauderbe jártam, a „Jewish journey-m” a 2010-es Taglit utamon kezdődött el igazán. Beleszerettem Izraelbe. Mindenféle politikai állásfoglalástól függetlenül. Egyre jobban belefolytam az Izraeli Kulturális Intézet életébe, de, hogy őszinte legyek, nem a zsidó vonal fogott meg. Itt kaptam olyan terepet, ahol kirajzolódhatott mivel szeretnék foglalkozni. A zsidó közeg mutatta meg milyen közösségben lenni és milyen eszközökkel (informális oktatás) lehet harcolni komoly problémákkal szemben. Korábban csak egy átlagos srác voltam, akinek a zsidóság egyet jelentett a holokauszttal. Aztán az évek során kirajzolódott milyen káros és téves képet ad ez rólunk, néhány éve próbálok tenni ez ellen, például a Haver Alapítvány önkénteseként.
Mik a magyarországi zsidó közösség legnagyobb kihívásai ma?
Az aktív közösségben én több problémát is látok. Azt gondolom erősen túlreprezentáltak a zsidó szervezetek, nem arányos a számuk a célközönséggel. Nincs szükség ennyi hasonló szervezetre. A legtöbbjük a zsidóság izoláltságát konzerválja, ez pedig felelőtlenség és önzőség is egyben. Rengeteg probléma van Magyarországon, a zsidó közösségnek kötelessége részt vállalni ezekből, ha már ekkora tudástőkével és kapcsolati hálóval rendelkezik. Ahhoz, hogy csökkenjen az antiszemitizmus és a buta sztereotipizálás, sokkal jobban kell nyitni.
Milyen zsidó közösséget szeretnél látni 18 év múlva? Szerinted milyen lépésekre lenne szükség, hogy ez a jövőkép megvalósuljon?
Olyat, ami globálisabban lát és saját sérelmeit és céljait jobban összeköti az országéval. Sok az áskálódás, a kibeszélés, a képmutatás. Ez persze természetese, a zsidók is emberek, sőt magyar emberek. Mármint, ha itthon élnek. Nehezen viselem a fotelértelmiséget, aki rengeteg, nagyon drága konferencián elmélkedik, publikálja és kutatja ugyanazt a saját kis célközönségének, de a komfortzónájából soha nem lép ki. Átléptük a 24. órát (nem feltétlen zsidó szemszögből) menni kell és csinálni, nem csak beszélni.
Mit gondolsz zsidók és nem zsidók együttéléséről Magyarországon? Szerinted mennyire sikeres a párbeszéd zsidók és nem zsidók között?
Sokkal több kezdeményezés kéne, ami a többségi társadalommal indít párbeszédet. Enélkül a zsidóság csak a saját házát szépítgeti, ami nagyon fontos, hiszen a kultúrát ápolni és továbbítani kell, de a többséggel való interakció hiányában csak egy buborék marad. Jó lenne, ha a Haver Alapítvány óriás szervezetté nőné ki magát vagy valamilyen formában a közoktatás részévé válna (kimondani is abszurd sajnos) sok száz önkéntessel – akkor szerintem nagy változásokat lehetne elérni a köztudatban. Egyébként nekem szinte nincs is rossz tapasztalatom, csak érteni kell az emberekhez. Az antiszemitizmus itthon inkább csak verbálisan él, ugyanolyan általános zsidózni, mint cigányozni, de általában ez itt meg is áll. Ettől függetlenül ez borzasztó.
Mik a magyar társadalom legnagyobb kihívásai ma?
A legnagyobb kihívás, hogyan szerezzük vissza az ingerküszöbünket, merthogy az gyakorlatilag megszűnt létezni. Ezért van az, hogy a 10 éves öszödi beszéd ma már a hírekbe se kerülne, vagy hogy a fizetős Facebookkal való riogatáson túl semmi másra nem mozdul a nép, leszámítva a minden tüntetésen jelen lévő pár ezres értelmiséget, ami az oktatás kapcsán több tízezerre nőtt, de jólneveltségünkből kifolyólag nem remélhetünk nagy változásokat, ha csak nem folyamodunk radikálisabb eszközökhöz. Az apátia a szélsőségeknél is veszélyesebb, itthon pedig remek táptalaja nő. Milyen kihívások vannak itthon, biztos elkezdjem? Ismét a 3 millió koldus hazája lettünk, romokban az oktatás, az egészségügy, tombol a korrupció, tudatos népbutítás és hergelés folyik, az 1 milliós cigány kisebbség helyzete kilátástalan, a többség fáradt, kiábrándult, jövőkép nélküli, kevés a mosoly és a türelem, empátiát a magyar társadalom pedig csak nyomokban tartalmaz. Ezek persze egymást kiegészítő és egymásból fakadó problémák, külön-külön nehezen kezelhetőek. Én a mikroközösségek sikerében hiszek.
E kihívások megoldásában véleményed szerint mi az egyének, valamint a zsidó és nem zsidó közösség(ek) szerepe?
Azok az egyének, akik még független, gondolkodó lények, azoknak törekedniük kell minden megnyilvánulásukkal irányt mutatni. Nem elég, ha te tudod, miért rossz valami, mondd el annak is, akinek nincs esélye rájönni. A zsidó közösségnek be kell vetnie magát. Egyébként nem gondolom, hogy szabad zsidó és nem zsidó közösségben gondolkodni Magyarország kihívásait illetően. Pont ez a lényeg. Egységben az erő és egyéb közhelyek.
Mit jelent számodra Izrael, és hogy tekintesz Izraelre?
Az első utamon beleszerettem. Most lesz a sokadik szerencsére. Izraelben tudatosult, mire képes az oktatás és a közösség ereje. Lenyűgöző, mit építettek fel pár évtized alatt. Egy hihetetlen paradox és ambivalens ország. Magamra emlékeztet kicsit. Izrael megváltoztatta az életem. Egy fotókiállítás is született az ott készült képeimből, illetve egy vers, amit később meg is zenésítettem. Bocs az önreklámért, de Ti kérdeztétek, mit jelent számomra Izrael, hát a Nyugtalan nyugalmat: https://www.youtube.com/watch?v=ewPlnKWo_O4.
Milyen ügyekért állsz ki, és melyeket támogatsz a közösségen belül és azon kívül?
Ahogy a legelső kérdés, ez is nehéz. Számomra minden ügy fontos, a roma integráció vagy a környezetvédelem épp annyira, mint az állatkínzás szankcionálása vagy a tömegsport népszerűsítése. Iszonyú nehéz társadalmilag érzékeny embernek lenni, mert meg kell húznod a határokat és döntened kell, sok dologban veszel részt felszínesen vagy kevesebben mélyebben. Ezt még én is gyakorlom. Zsidó kezdeményezésként egyértelműen a Haver Alapítvány nyer nálam, a hatékonyság, a problémákra adott kreatív válaszok nekem nagyon fontosak, és ezt ők (mi) jól képviseljük. Remélem.
Fontosnak tartom a fenntarthatóságot, az egyenlőtlenségekre való felhívást, az érzékenyítést. Ezek fúziója kapcsán született meg az Adománytaxi, melynek én volnék a kormányosa. Még kialakulóban van, de azt hiszem, nagy lehetőségeket rejt. Egyébként dolgozom még a Közös Nevező Oktatási Programban, illetve a Snétberger Központban is. Szeretem nagyon őket.
Ezeken túl nagyon sok szervezetet támogatnék, ha tehetném: pl. Budapest Bike Maffia, A Színes Város Csoport, az összes állatmenhely, Bátor Tábor, UNICEF, Age of Hope, UCCU stb. Tényleg lehetetlen felsorolni. Ami biztos, hogy az én szemembe ők az igazi hősök és szerintem világszínvonalú, amit csinálnak. Büszke vagyok rá, hogy civil munkás vagyok, ahogy arra is, hogy zsidó. Nagy felelősség, de számomra hihetetlen sok élmény mindkettő.
Horn Tamás az Adománytaxi Alapítvány kitalálója és elindítója