Verő Tamás

Hogyan mutatnád be magadat?

Verő Tamás vagyok, rabbi, és amióta az eszemet tudom, a magyarországi, a budapesti zsidó közösségért, közösségi életért végzem a feladataimat. Van egy társam ebben a munkában, de legfőképpen az életemben, az ő neve: Bán Linda. Két gyönyörű gyermekünk van, ( két lány) és egy befogadott kiskutyánk.

Mit jelent számodra a zsidó identitás, és milyen szerepet játszik az életedben a zsidó közösségben való részvétel?

Nagy szavak használata nélkül, sokat, a mindennapjaimat jelenti a zsidó identitás, a zsidó közösségi létem. Az életem az zsidó ünnepek, az események,  a külonféle programok szervezését és kivitelezését is jelenti, és az egyes egyének ill. a közösség tagjai érdekesek és fontosak számomra.

Mik a magyarországi zsidó közösség legnagyobb kihívásai ma?

Mindnyájunknak nagy nehézséget jelentenek a zsidó belpolitikai harcok.  A holokausztban elpusztított zsidóságnak és leszármazottainak hiánya, azoknak a pótolhatatlan létszáma, az asszimilálódtak nagy száma, és a távolodók elérése, bevonzása  jelenti számunkra a legnagyobb kihívást és elvégzendő feladatot.

Milyen zsidó közösséget szeretnél látni 18 év múlva? Szerinted milyen lépésekre lenne szükség, hogy ez a jövőkép megvalósuljon?

Önfenntartó, büszke, és tudatos zsidó közösséget látnék szívesen, ahol a különböző generációk szépen és kitűnöen megférnek egymás mellett a hagyományos zsidó családi modell mellett. Színes és változatos pezsgő életben találja meg mindenki a saját érdeklődésének megfelelő szerepet, és terepet.

Mit gondolsz zsidók és nem zsidók együttéléséről Magyarországon? Szerinted mennyire sikeres a párbeszéd zsidók és nem zsidók között?

Vannak csoportok, szervezetek, emberek akik példamutató közös együttlétet tudnak felmutatni, de ugyanakkor van egy  olyan réteg, amelynek a múlttal való szembenézése még nem történt meg, vagy nem volt őszinte, és ez akadályozza a sikeres együttműködést. Van még sok feladatunk, és ebben az oktatás, a nevelés sokat segíthet.

Mik a magyar társadalom legnagyobb kihívásai ma?

A gazdasági biztonság hozhat kiegyensúlyozottságot, és adhat  pozitiv választ a kihívásainkra.  Könnyebb a problémákat orvosolni akkor, ha az emberekben nincs nagy stressz és félelem a létbizonytalanságtól.

E kihívások megoldásában véleményed szerint mi az egyének, valamint a zsidó és nem zsidó közösség(ek) szerepe? 

Amennyiben sikeresen be tudjuk mutatni a zsidóságot, megismertetni szokásainkat, oldódni tudnának a tudatlanságból is eredő gyűlöletek és félelmek. Egy őszinte és átlátható közösségi élet, ahol nyitottság, szociális érzékenység uralkodik, és egymásra odafigyelés, sok mindenre hozhat megoldást.

Mit jelent számodra Izrael, és hogy tekintesz Izraelre? 

Izraelben több alkalommal jártam. Utaztam csoportokkal, egyénileg, és a családommal is. Otthonosan érzem magam, az ismert és közismert helyeken, és örömömre a családom is hasonlóképpen érez. Jeruzsálem egy különleges hangulatú város, amely a szívemben és a vallásunkban egyaránt különleges helyet foglal el. Jó érzés arra gondolni, hogy létezik egy olyan ország melyet a zsidók magukénak érezhetnek. Büszke lehet az izraeli nép az eddig elért nemzetközileg is elismert sikereire.

Milyen ügyekért állsz ki, és melyeket támogatsz a közösségen belül és azon kívül? 

A Mazsihiszen belüli és kivüli ötletekben is próbálom meglátni a zsidóság számára hasznos dolgokat.  Sok kihivást jelentenek az ifjúsággal való foglakozások, az óvodától, az egyetemig , az informális és formális oktatásban egyaránt. Támogatom és dolgozom  a közösségi élet erősítéséért. A vallási és azon kívül felvetődő témákra keresem a válaszokat, életvitelemmel igyekszem útmutatást és feleletet adni a hozzám fordulóknak.
Verő Tamás a Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija