Segítenének, csak nem tudják, hogyan: vajon kinek a feladata ezt megtanítani?

Az Y-generáció egyik leggyakrabban hangoztatott tulajdonsága a határsgyakrolás iránti vágy, azaz, hogy a mai fiatalok már nem érik be azzal, hogy munkájuk egyetlen célja a megélhetésük biztosítása legyen. Ha viszont azt szeretnénk, hogy ez a vágy valós cselekvésbe csapjon át, akkor ehhez eszközöket kell a kezükbe adnunk.

• A Connecticut államban lévő newtoni Sandy Hook Általános Iskolában történt 2012-es iskolai mészárlást követően, a városnak egy 67 000 plüssállat elhelyezésére alkalmas raktárat kellett bérelnie. Ezeket a kitömött állatokat adományként kapták, de a lakosságnak nemigen volt rájuk szüksége.
• Egy civil szervezet, mely a kaliforniai Napa városában működik, tengernyi kutyatápot kapott adományként 2017-ben, miközben a környéken erdőtűz tombolt, a probléma csak az volt, hogy a szervezet a helyi latin közösségen belül volt aktív, a közösségi tagoknak viszont nem nagyon voltak kutyáik.
• Néhány éve egy diák a Stanford Egyetemen úgy próbált meg egy civil szervezetet létrehozni a fokvárosi nyomornegyedek felszámolására, hogy életében nem volt Dél-Afrikában.

A fenti példák jól mutatjuák: sokan vannak, akik bizonyos helyzetekben segíteni akarnak, csak épp fogalmuk sincs, hogy ezt mégis hogyan lenne érdemes csinálni – írja cikkében a Stanford Social Innovation Review weboldalán Kathleen Kelly Janus (@kkellyjanus) társadalmi vállalkozó-író, aki mindemellett a Stanford Egyetemen tanít is. A szerző szerint már gimnáziumban el kéne kezdeni oktatni a diákoknak, hogy miképpen lehet társadalmi problémákon változtatni. A diákoktól nemcsak azt kéne megkérdezni órai feladatok keretein belül, hogy mely ügyek állnak közel a szívükhöz, valamint, hogy mit szeretnének csinálni ezekkel a témákkal kapcsolatban. Meg kéne őket tanítani a hatásmérés fontosságára, valamint olyan erőfeszítésekre kéne őket sarkallni, amelynek keretein belül használható ismereteket sajátíthatnak el, továbbá, melyek valós értéket teremtenek partnerszervezetek számára is.

Janus szerint a társadalmi munkát szimuláló órai feladatoknak nemcsak azt a célt kéne szolgálniuk, hogy a diákok jól érezzék magukat, hanem, hogy olyan kezdeményezéseken dolgozzanak, amelyek valós jószolgálati értékkel bírnak. A 2018-as parklandi iskolai mészárlást követően sokan meglepődtek, hogy milyen jól beszéltek és milyen felkészültek voltak azok a diákok, akik egy országos ifjúsági mozgalmat szerveztek az amerikai fegyverszabályozás szigorításáért. “Amit sokan nem tudtak, hogy Borward megye, ahol az iskola elhelyezkedik, az Egyesült Államok egyik legnagyobb léptékű iskolai vitaprogramjának az otthona” – írja Janus, amellyel alátámasztja annak szükségességét, hogy a jelenleginél korábban kell a hatékony társadalmi változás elérésének módszertani magvait elültetni a diákok fejében. Janus ezen kívül amellett is érvel írásában, hogy ennek a munkának a terhe nemcsak az oktatási intézmények, hanem a civil szektor vállán is nyugszik.

A borítókép illusztráció, forrása: SJ Baren az Unsplash-en

(SSIR)