Mozaikhub.hu 369d0c45a8941d2677e286edc2f95340fc044628fec118cb23f7615555aa52ff
hu | en

Vájigás

Beresit 44. fejezet

18. Ekkor Jehudá előrébb lépett Joszefhez, és ezt mondta: Kérlek uram, hadd szóljon szolgád az én uramhoz, és ne gerjedj haragra ellenem, te, aki szinte egyenlő vagy a fáraóval. 19. Az én uram azt kérdezte szolgáitól: „Van-e apátok vagy testvéretek?” 20. Azt feleltük uramnak: „Van egy idős édesapánk, és időskorában született legfiatalabb gyermeke. A bátyja meghalt, csak ő maradt meg az anyjától, így apja nagyon szereti.” 21. Azt mondtad szolgáidnak: „Hozzátok el hozzám, hogy saját szememmel láthassam.” 22. Mi azt feleltük uramnak: „A fiú nem hagyhatja ott az apját, mert ha ott hagyja, belehal.” 23. Erre azt mondtad szolgáidnak: „Ha legkisebb testvéretek nem jön veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé.” 24. Visszatértünk apánkhoz, a te szolgádhoz és szolgáid beszámoltak neki arról, amit urunk mondott.  25. Később apánk azt mondta: „Menjetek vissza, vegyetek még egy kis ételt!” 26. Azt feleltük: „Nem állíthatunk oda; csak akkor mehetünk vissza, ha velünk van legfiatalabb testvérünk is. Nem kerülhetünk annak az embernek a szeme elé úgy, hogy nincs velünk a legkisebb testvérünk. 27. Apánk, a te szolgád, azt mondta nekünk: „Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem. 28. Az egyik elment tőlem, és arra jutottam: ’Jaj, bizonyára széttépte egy vadállat’, és azóta se láttam. 29. Ha elviszitek tőlem ezt a fiút is, és valami szerencsétlenség éri, akkor ezzel a csapással ősz fejemet Seolba juttatjátok.  30. Ha most úgy megyek vissza apámhoz, hogy nincs velünk ez a fiú, akihez annyira kötődik lelkileg, 31. akkor, amikor meglátja, hogy nincs meg a fiú, belehal, és szolgáid a gyásszal szolgád ősz fejét Seolba juttatják. 32. Mivel a te szolgád azzal vállalt kezességet apámnál a fiúért, hogy azt mondta: ’Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben sújtson vétkem terhe apám előtt.” 33. Ezért kérlek, hadd maradjon itt szolgád az én uram rabszolgájának a fiú helyett, és hadd menjen vissza a fiú testvéreivel. 34. Hiszen hogyan mehetnék vissza apámhoz a fiú nélkül? Hadd ne kelljen látnom azt a csapást, amely apámat érné.

Bevezetés Jehudá beszédéhez

Miután Joszef megrendezte Benjámin és a testvérek gyanúba keverését, Jehudá azzal a tudattal lép a fáraó helytartója elé, hogy legkisebb testvérére rabszolgaság vár. Ekkor megtartja három részre tagolt beszédét, amely a Beresit könyvében található leghosszabb egybefüggő szónoklat. A beszéd első és leghosszabb részében (18-29) Jehudá összefoglalja a közelmúlt eseményeit, azzal a céllal, hogy megalapozza a beszéd 3. részében (33-34) előterjesztett kérését, amely előtt gondosan kiemelte az érzelmi szempontból leginkább hangsúlyos részt: kérése esetleges megtagadásának lehetséges következményeit ősz, öreg apjára nézve (30-32). Noha a szöveg ezt nem mondja ki, de a beszéd érzelmi struktúrája alapján feltételezhető, hogy Jehudá felismerte Joszefet, vagy legalábbis megsejtette, hogy az egyiptomi helytartó élettörténete olyan lehet, hogy az idős apa és kivételezett fiatal gyermekeinek hangsúlyozott kiemelése segítheti nála abban, hogy célját elérje.

18. hadd szóljon szolgád az én uramhoz – Szó szerint: hadd beszéljen füledhez, a héber idióma audenciát jelent.

aki szinte egyenlő vagy a fáraóval – Szó szerint: „olyan vagy, mint a fáraó”, azaz: rendelkezel a büntetéskiszabás és a megbocsájtás jogával is.

20. A bátyja meghalt – Korábban a testvérek csak azt mondták (42:13) nincs többé. Ha helyes a feltételezés, hogy Jehudá felismerhette Joszefet, akkor itt talán megpróbál az érzelmeire hatni, és felhívja rá Joszef figyelmét, hogy bármit is tettek ellene testvérei, sikerült elkerülnie a legrosszabbat, a halált.

22. belehal – nem egyértelmű, hogy Jákovról vagy Benjáminról van-e szó, de a beszéd folytatása alapján valószínűleg Jákovról.

28. és arra jutottam – szó szerint: „azt mondtam” vagy „csak azt mondhattam".

 ’Jaj, bizonyára széttépte egy vadállat’ és azóta se láttam  – A mondat az itt „Jaj”-nak fordított héber „ách” (אך) szóval kezdődik, és jelenthetné azt is, hogy „bizonyára”, de mivel az elveszett fiú halálával kapcsolatban kételyt lehet kiérezni a mondat folytatásából, valószínűbb az az olvasat, amely indulatszóként, felkiáltásként értelmezi.

29. Seolba – Mindig nőnemben és határozott névelő nélkül szereplő, bizonytalan etimológiájú tulajdonnév. A holtak birodalmát, az alvilágot jelenti. A héber biblia világképe szerint a föld alatt helyezkedett el, teljes sötétség és csend honolt benne és minden lélek oda szállt le a halál után. A „mennyország” és „pokol” fogalmai valószínűleg csak a poszt-biblikus korban épültek be a zsidó teológiába.

33-34. Jehudá volt, aki azt javasolta, hogy adják el Joszefet rabszolgának, és most ő ajánlkozik, hogy Benjámin helyett vállalja a rabszolgasorsot, ezzel a történet körbeér.  

_________________________________________________________________________________________________________________________________

KOMMENTÁROK

 Dr. Róna Tamás, főrabbi, az OR-ZSE tanszékvezetője

A rabbinikus kommentárirodalom több évezredes hagyományában folyamatos polémiaként van jelen, hogy van-e a zsidóságnak eszkatológiája, azaz üdvösségtana.  A Tóra népe a mindig változó világban az idő homokjával úgy tudott, tudtunk dacolni, hogy az ősök lábnyomaiba léptünk bele. Ennek számos feltétele van. 

Ha és amennyiben szeretnénk a saját önértelmezésünk irányát térben és időben kijelölni, tudnunk kell arról a három tórai elnevezésről, amelyekkel az ősapákat illetik, ezek ugyanis minden esetben a zsidó nép öndefinícióját hordozzák, ezek pontos meghatározása, ha van zsidó eszkatológia, akkor bizonyosan kirajzolja annak narratíváját. Ezek közül az első Ávráhám családjának megismerése során jelenik meg (Beresit 14:13). Ávráhámhoz érkezik egy menekült, és őt nevezik a hébernek, azaz ivrinek.

A legjelentősebb kommentárírók Rásitól Maimonidészig úgy vélik, hogy ez a szó Éberre, illetve Éber utódaira utal, és szó szerinti jelentése: „túlparti”. Magyarázata az, hogy az Eufráteszen át kellett kelnie Ávráhám őseinek. Tehát, az első elnevezés etimológiája földrajzi jelentést hordoz, és utazásra, átkelésre, vándorlásra vagy keresésre utal. Izgalmas, hogy mind sumér, mind akkád párhuzamai is vannak a kifejezésnek.

A második elnevezés (Beresit 32:29), egy konfliktussorozat egyik csúcspontján kerül elő. E konfliktussorozat főszereplője két testvér, Észáv és Jákov. Amikor 20 év után Jákov hazatér Kánaánba, az atyai földre, egy éjjel  rejtélyes férfi támadja meg. (Az erről a részről írott kommentárokat lásd: http://mozaikhub.hu/hu/pages/daf-parasa-savua/vajislach) Rási szerint Jákov Észáv védőangyalával, Nachmanidész szerint saját lelkiismeretével küzdött.

A hajnalban az angyal arra kéri Jákovot, hogy engedje el, Jákov pedig arra kéri az angyalt, hogy áldja meg. Jákov új neve Jiszráel lesz, és ehelyütt ennek magyarázata: küzdöttél az Ö-rökkévalóval és emberekkel, és győztél.  Érdekes módon a talmudi bölcsek úgy is értelmezik ezt a mondatot, hogy küzdöttél az Ö-rökkévalóért és az emberkért, és győztél. Úgy vélem, a Jiszráél név jelentése (az Ö-rökkévaló harcosa), akkor teljesedik ki, amikor a két testvér, Észáv és Jákov, 20 év után találkozván, megbékülve a feltétel nélküli testvéri szeretetben, elfogadják egymást olyannak, mint amilyenek voltak, s amilyenné váltak.

A harmadik, s egyben utolsó tórai elnevezése a zsidó népnek (Beresit 44:30): „Lelke össze van kötve az ő lelkével” (vagy ahogy a jelenlegi fordítás értelmezi: „akihez annyira kötődik lelkileg”) – azaz Jákov lelke össze van kötve Benjámin fia lelkével. Ez a történet már József idejében játszódik, a hetiszakaszunk, a Vájigás története, amikor ott állnak a testvérek az uralkodó jobbkezének színe előtt, akiről még nem tudják, hogy ő a testvérük, és érzik, hogy a tragédia pillanata egyre közelebb jön és egyre tapinthatóbbá válik. El fogják veszíteni Benjámint, akinek elvesztését, mint ahogy a fentebbi tórai mondatban már olvastuk, az édesapjuk már nem fogja túlélni. Júda pedig felvállalja, hogy a helytartó színe előtt engedély nélkül is előrelép, és védőbeszédet mond a testvéréért, Benjáminért. Ezzel a tettel - amellyel önmagát ajánlja fel, a saját életét testvéréért - válik eggyé a neve a népével, válik a nép jehudivá, zsidóvá, és ez egyetemes magasságra emeli a testvéri önfeláldozás értékét, amely elválaszthatatlan a zsidóságtól.
 

Dés Julcsi, a Haver alapítvány ügyvezető igazgatója

Benjámint mindenki szereti. A családjában igazi liebling. Az apjának azért a kedvence, mert az igaz szerelmétől született két gyermeke közül, úgy tudja, már csak ő van életben. Joszefnek azért, mert ő az egyetlen édes testvére. A testvérei, bár féltékenyek rá és nyilván haragszanak, apjuk tisztelete – és talán a József miatti lelkiismeret-furdalás – okán, szintén különösen féltik, óvják, nem akarják elveszteni.

Kislányommal, Jankával nemrégen színházban voltam, ahol, bevett népmesei fordulatként, a mese egyik fő motívuma a királylányt őrző sárkány volt, aki „annyira szerelmes volt a királylányba”, hogy bezárva tartotta, nem engedte el. A színház után próbáltam Jankával arról beszélgetni, hogy az nem szeretet és nem szerelem, ami fogva tart, ami rabként és tárgyként tekint a másik emberre. Olyan nincs, hogy annyira szeretünk valakit, hogy uralkodunk rajta, az valami teljesen más. Az nem jó, hanem rossz. Valahogy így próbáltam neki elmondani.

Ahogy többször elolvastam a hetiszakasz ezen részét, nem hagyott nyugodni a kérdés: és mit szeretett volna Benjámin? Őt miért nem kérdezte meg senki? Mert annyira szerették, hogy senki sem akarta elengedni, de ebben a szeretetben ő valahogy elveszik, róla csak beszélnek, ő nincs jelen. A legkisebb fiú épp olyan passzív szereplője a történetnek, mint a királylányok a népmesében. Pedig mindkét szereplőt nagyon szeretik és óvni akarják. Csak éppen ezekben a féltésekben és nem elengedésekben minden esetben ott van a zsarnokság és a mások feletti uralkodás vágya.

Ma, a 21. század elején szülőként és családtagként, bármennyire is rémisztő elengedni a bizonytalanságba azt, aki számomra a legfontosabb, mégis meg kell tudni tenni. Arra törekszünk, hogy szabad, és a szabadságuk adta lehetőségekkel élni tudó felnőtteket neveljünk a gyerekeinkből. Olyan embereket, akik képesek döntéseket hozni, amelyekért aztán felelősséget is tudnak vállalni. Innentől fogva viszont, ha felnőnek, nekünk is meg kell tanulni tiszteletben tartani és elfogadni a döntéseiket.

0%

Köszönjük, hogy feliratkoztál. Kérjük, kövesd az e-mail címedre elküldött linket a feliratkozás megerősítéséhez.

Error signing you up, please check the fields for problems.