Mozaikhub.hu 369d0c45a8941d2677e286edc2f95340fc044628fec118cb23f7615555aa52ff
hu | en

Civil szervezetek hatásmérése

Hatásmérés segítségével egy civil szervezet adatokon alapuló visszajelzést kaphat tevékenységének sikerességéről. Hiszen maga a szervezet, de az ahhoz kapcsolódó partnerek is rálátást nyernek arra, hogy a kitűzött célokat – azaz a kívánatosnak tartott társadalmi változást – mennyiben sikerült elérni. A hatásmérés adatai alapján ráadásul azonosíthatóvá válnak azok a területek, ahol változtatásra, fejlesztésre van lehetőség.

De mi is az a hatásmérés? És miért lenne szükség rá? Vajon hogyan lehet egyszerűen mérni egy civil szervezet tevékenységének a hatását? Mit kezdhetünk a hatásmérés adataival? Ki használja fel azokat és miért?

A 3X3 órás képzés és workshop célja elsősorban az, hogy rávilágítsunk a hatásmérés szükségességére és hozadékaira. A képzés során beszélgetünk a civil szervezetek sikerességének kritériumairól és körbejárjuk a monitoring és evaluáció kérdéskörét. Kitérünk arra, hogy miért fontos logikai modellben gondolkodni és stakeholder térképet készíteni a hatásmérés során, és beszélünk majd a hatásmérés eredményeinek felhasználási lehetőségeiről is. A képzés előadások mellett erősen épít az egyéni és csoportos munkára.

3X3 óra, 16:00-19:00

1. képzési nap: november 28.
2. képzési nap: november 30.
3. képzési nap: december 5.

Trénerek: Héra Gábor (HOLO), Cernov Mircea (Mozaik Hub)

A REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT, A KÉPZÉSRE MINDEN HELY BETELT.

Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f (10 értékelés)

Értékelem

Dátum: 2017. november 28. 16.00-19.00
Helyszín: Mozaik Hub, 1053 Ferenciek tere 7-8.
Térkép
0%

Köszönjük, hogy feliratkoztál. Kérjük, kövesd az e-mail címedre elküldött linket a feliratkozás megerősítéséhez.

Error signing you up, please check the fields for problems.

Köszönjük, jelentkezésed sikeres volt.

Error signing you up for the event, please check the fields for problems.

4.5 Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f
Király Zsuzsanna
Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f

Úgy hasznos, hogy közben szórakoztató, tele élő példákkal, gyakorlati tanácsokkal.
Czégé Imre Pál
Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f

A hatásmérés képzés összeszedett, átgondolt, jól strukturált képzés, amelyen viszonylag rövid idő alatt is sok új, hasznos ismeretre tudtam szert tenni a témában.

aron
Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.0 fbe79effe05b0a4cd3b5cea3d3e8d3e0f70a437de68ca06af72430eb80902299

Nagyon fontos téma, amihez hasznos eszközöket vettünk végig saját példákat elemezve.

Kékesi Zsolt/Limmud Magyarország Alapítvány
Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f

A Hatásmérés training harmadik napja, egy új kezdeményezéssel élve rávilágított, hogy mekkora szükség van arra, hogy az egyes szervezetek konkrét példáikon keresztül vehessenek részt a módszerek/eszközök alkalmazásában. Közvetlen visszajelzést adva ezzel trénernek, hallgatónak. A már-már érthetőnek látszó, egyszerű feladatokról is kiderül, hogy a megoldásukhoz a gondolkodás alapstruktúráihoz kell nyúlni. Ezt nyilvánvalóan nem vállalhatja magára egy 3 napos képzés, de a felismerése, már mindenkiben felébresztheti a fejlődés a változtatás iránti elköteleződést.
Juhász Vera
Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.1 2d55ee09113099c37bcb0824da491dc034be195bbc0c534c12f617c4f7e9329f Star.a.0 fbe79effe05b0a4cd3b5cea3d3e8d3e0f70a437de68ca06af72430eb80902299 Star.a.0 fbe79effe05b0a4cd3b5cea3d3e8d3e0f70a437de68ca06af72430eb80902299

Sajnos a 3-ből csak 2 alkalmon tudtam jelen lenni. Általánosságban a Gábor által facilitált részeket jobban élveztem, mint Mircea Részeit. Azt éreztem, Mircea nem igazán hallja meg a kérdéseket, megjegyzéseket, csak a saját értelmezésében tudja közölni a mondanivalóját. Nekem kellemetlen érzéseket okozott ez. Pl. azt mondta, hogy csak a víziió és a küldetés lebontásával megfogalmazott célokat tudjuk mérni hatásméréskor, a vízióban megfogalmazottak terén elért hatást nem. Mikor erre rákérdeztem, azt mondta, hogy majd beszélünk erről. Lehet, hogy a 3. alkalmon sor került, nem tudom. Engem zavart, hogy ezt nem tudtuk megvitatni. Jobb lett volna több interaktivitás, eléggé frontálisra sikeredett az első két alkalom, a többi résztvevőt se sikerült megismerni. Ezzel együtt hasznos volt megismerni a logikai modellt. Meg általában hasznos volt a képzés, de többet is ki lehetett volna hozni belőle.