Mozaikhub.hu 369d0c45a8941d2677e286edc2f95340fc044628fec118cb23f7615555aa52ff
hu | en

Böröcz László

boroczlaci.jpg

Hogyan mutatnád be magadat?

Tizenhárom éves lehettem, amikor egy otthon elejtett megjegyzésből megtudtam, hogy anyám családjából néhányan a holokauszt áldozatai lettek. Addig fogalmam sem volt, hogy  zsidó felmenőim is vannak. Közelebbi ismereteket a zsidóságról azonban csak évekkel később egy kis zsinagógai kórusban szereztem.  Véletlenül keveredtem ide, de végül ott ragadtam, és öt évig énekeltem a Hegedűs Gyula utcai templomban. Majd jött az operaénekes pálya, a kórust otthagytam és ismét sokáig nem volt kapcsolatom a zsidósággal. A következő fontos zsidó élmény: 2002-ben társrendezője lettem egy Löw Immánuelről szóló dokumentumfilmnek. Még ebben az évben testvéremmel megalapítottuk a kortárs képzőművészettel foglalkozó 2B Alapítványt. Az alapítvány és a színpadi munka párhuzamosan futott az életemben, 2006-ban azonban úgy éreztem, hogy a kettő már sok együtt. Abbahagytam az éneklést. Ha valaki ismeri programjainkat, láthatja, hogy a zsidó tematikájú kiállítások és projektek igen hangsúlyosak benne. A 2B Galéria ma lényegében az egyetlen budapesti kortárs képzőművészeti helyszín, ahol folyamatos zsidó aktivitás tetten érhető. Ez lett a zsidóságom fő terepe.
 

Mit jelent számodra a zsidó identitás, és milyen szerepet játszik az életedben a zsidó közösségben való részvétel?

Az identitás meghatározás igen bonyolult. Többféle identitás párhuzamosan létezik bennünk, bennem, ebből, ha kiemelem a zsidót, akkor röviden úgy írnám le, mint egy erős emocionális alapon nyugvó folyamatos tudásbővítést, a világ zsidó olvasatára való törekvést. Ezért kezdtem el tavaly az ORZSÉ-n zsidó kultúratörténetet tanulni.  A zsidó közösségnek csupán egy töredékét ismerem alaposabban, de ezek az emberek fontosak számomra, velük együtt lenni, gondolkodni inspiráló.  


Mik a magyarországi zsidó közösség legnagyobb kihívásai ma?

Csak egyet említenék.  Azt, hogy mennyire engedi magát az aktuális kormánypolitika játékszerévé tenni.  Az állam pénzére a hitközségeknek szüksége van, de a túlzott állami függés a tapasztalatok szerint könnyen kiszolgáltatottsággal és ebből kifolyólag rossz kompromisszumok megkötésével jár.  
 

Milyen zsidó közösséget szeretnél látni 18 év múlva? Szerinted milyen lépésekre lenne szükség, hogy ez a jövőkép megvalósuljon?

Sokszínű közösséget, elfogadó és egymást támogató zsidókat. Nagyszerű lenne, ha ezek a zsidó közösségen belül megtalált értékek a társadalom egésze felé is kisugároznának, pozitív mintát szolgáltatva. Ebben a jövőképben persze igazából semmi eredeti nincs. Sokan álmodtak hasonlókat és még fognak is.        
 

Mit gondolsz zsidók és nem zsidók együttéléséről Magyarországon? Szerinted mennyire sikeres a párbeszéd zsidók és nem zsidók között?

A hétköznapokban nagyjából problémamentes. Van ugyan antiszemitizmus, de még a kezelhető szinten belül.  Azonban van egy politikai szint is. A kormánynak a holokauszttal és az oda vezető úttal kapcsolatos lebegtetett álláspontja, a felelősség elkenése rossz üzenetet küld a mai társadalom felé. Valódi párbeszéd csak az őszinte számvetés után jöhet el.  Biztos vagyok benne, hogy ezt a folyamatot nem lehet megspórolni, e nélkül a következő nemzedékek ugyanott fognak tartani, ahol mi most.  Nem túl szívderítő perspektíva.                   
 

Mik a magyar társadalom legnagyobb kihívásai ma?

Sok minden. Rasszizmus, xenofóbia, szegényellenesség, homofóbia, EU ellenesség.  Egyáltalán, mindennek gyűlölete, ami más.  Az emberek manipulációkkal szembeni totális kiszolgáltatottsága. Korrupció. Az állam gátlástalan túlburjánzása.  És így tovább…
 

E kihívások megoldásában véleményed szerint mi az egyének, valamint a zsidó és nem zsidó közösség(ek) szerepe?

Nem tudom, szerepet nem osztanék senkire. Arra azonban mindenki törekedhet, hogy   megőrizze a józan ítélőképességét.  Nem elhinni a feketéről, hogy fehér, bármennyien és bármilyen hangosan is állítják azt. Nem szabad meghülyülni! És persze nem süllyedni apátiába, vigyázni magunkra és egymásra.
 

Mit jelent számodra Izrael, és hogy tekintesz Izraelre?

Izraelben csupán egyszer voltam és akkor is olyan rövid időre, hogy mélyebb benyomásokat nem szerezhettem róla.  Az örömmel tölt el, hogy bármekkora az ország külső és belső fenyegetettsége, pluralizmusát, jogállamiságát, demokráciáját mégis megőrizte.  
 

Milyen ügyekért állsz ki, és melyeket támogatsz a közösségen belül és azon kívül?

Nem tudom, hogy ez kiállás-e, de ha tudok, elmegyek tüntetni a demokráciáért, az emberi jogokért, a rasszizmus és antiszemitizmus ellen. Alapítványunk vezetése mellett pedig részt veszek önkéntesként a Limmud munkájában. Mert tanulni jó!  


Böröcz László a 2B galéria és művészeti alapítvány vezetője

0%

Köszönjük, hogy feliratkoztál. Kérjük, kövesd az e-mail címedre elküldött linket a feliratkozás megerősítéséhez.

Error signing you up, please check the fields for problems.